5./Dorothynál – Ági szemszöge

- Do, ma nem Anitával megyek haza. Megyünk együtt? – fordultam Dorothy felé.

- Persze, miért is ne. Anita hova megy?

- Áh, randija lesz. Tökre szerelmes.

- Jaaa. Értem. Mehetünk.

Elindultunk. Egy kisebb kerülővel elértük Dorothy otthonát, onnan pedig egy köpésre volt a mi házunk. Nem is tudtam, hogy ilyen közel lakik. Ez tök jó. Szinte a szomszédom.

-         Lenne kedved feljönni? – kérdezte a barátnőm.

-         Miért is ne? – feleltem.

Felsétáltunk, Dorothy a második emeleten lakik. Udvariasan előreengedett. Ahogy beléptem a lakásukra, elállt a lélegzetem. Gyönyörű, tágas nappali fogadott, tele színekkel. Gyorsan ledobtam a csizmám, és kérdezés nélkül benéztem minden egyes szobába. Látszik, hogy én nem vagyok olyan udvarias, mint ő…

Jobb kéz felé ott volt egy hálószoba, talán a szüleié. Be volt ágyazva, a kék falat egy hatalmas festmény díszítette, a szekrénysor polcain porcelánbabák és fényképek sorakoztak. Egy perc alatt szemügyre vettem mindent (azért nem akartam olyan pofátlan lenni, hogy leállok minden egyes magáncuccot megnézni…).
A következő szoba egy fiús hálószoba volt. Csak nem van egy fiú testvére?! Áh, nem is mondta még!! Már majdnem feltettem a kérdést, hogy ’van tesód?’ de rá kellett jönnöm, hogy Do nem is jött utánam a szobákba. Hát hol van ez a lány?

A következő szoba a fürdőszoba volt. Kék csempével. Úgy látom, szeretik a kéket. Az egyik kedvenc színem nekem is, úgyhogy ezzel nem lesz gond. A kád – ami nem mellesleg hatalmas - is kék. És a zuhanyfüggöny is kék. Jaj, de tetszik ez a lakás, pedig ez csak egy fürdőszoba!

A rákövetkező szoba volt Dorothy szobája. Csakis ez lehet az övé. Poszterek borítják a falat. Mintha a saját szobám látnám. De itt barna a fal, olyan karamellaszínű, hogy pontosan fogalmazzak. És vannak rajta fehér csíkok. És a csíkok a poszterekben végződnek. De kreatív! És az íróasztal lapja üveges, és alatta fényképek vannak. Áh, ezeket muszáj látnom!!
- Ági?

- Itt vagyok! – kiabáltam vissza, miközben a képeket skubiztam.

- Úgy látom, rátaláltál a szobámra. Hogy tetszik? – kérdezte mosolyogva, és közben átlépte a küszöböt.

- Nagyon jó! Laknék itt szívesen, pedig a saját szobám is szeretem.

- Ez kedves. Örülök, hogy elnyerte a tetszésed. Ja, azok a fényképeim a volt sulimból – mutatott az asztala felé – Nyugodtan nézd meg őket.

- Kösz. Nagyon cuki voltál régen! – nevetek fel.

- Köszi. Hiányzik a volt osztályom. De talán a mostanit is szeretni fogom. Neked nem hiányzik a régi osztályod?

- Nem. – vágom rá – Nem szerettem őket annyira. A mostaniakkal se jövök ki olyan jól.

- Na jó, de még csak ez az első év… Meg hát velem is nem-tudom-hány hónap után barátkoztál össze. Nem?

- De. De te más vagy. Te jó arc vagy! – mondtam Dorothynak.

- Haha, köszönöm. Te is az vagy. Biztos vagyok benne, hogy itt találsz majd igaz barátokat. – válaszolt mosolyogva.

Nem sokkal később elbúcsúztunk és hazaindultam. Vajon Anita otthon van már? 

4./Tommyval – Anita szemszöge

Do? Már egy cuki beceneve is van? Áh, dehogy cuki ez, maximum ciki! Basszus, miért érint ilyen szarul, hogy Ági összebarátkozik bárkivel is?!

Olyan nyálas leszek, mint ő? Ne, istenkém, csak azt ne.

Elmélkedés helyett inkább beszállok a totálhíres és totálhelyes pasim totálmenő és totál drága kocsijába.

-         Szia édes. – mondtam neki, egy puszit nyomva a szájára.

-         Szia. Jó napod volt? – kérdezte frissen, miközben elindult a kocsival.

-         Hát… őszintén?

-         Persze.

-         Nem.

-         Miért? – lepődött meg – Mi történt?

-         Jaj, Tommy. Mintha egy szülő lennél.

-         Most miért mondod ezt? – nevette el magát – Nem csak a szülők tudnak ám érdeklődni. Egyébként meg, az apád is lehetnék.

-         Tudom. – feleltem. Ez tényleg így van – De akkor egy jó kis apa-lánya kapcsolatunk lenne! – mosolyogtam rá kacéran.

Egy huncut kacajjal válaszolt. És már ott is voltunk a mozinál. Remélem, nem fogják sokan felismerni Tommyt és esetleg üldözni minket. Végül is, hétköznap van, és csak délután három. Csak nincsenek olyan sokan moziban ilyenkor.

Tévedtem. A vetítőterem tele van emberekkel. Épp, hogy pár üres hely van, azok is elszórtan. De ott a mi helyünk, két szék egymás mellett. Még jó, hogy itt mindenki oda ül, ahova a helye szól. Nem úgy, mint mi régen Ágival. Szinte üresek voltak a mozi termek, rajtunk kívül, ha 4-5 ember bejött egy filmre. Akárhova ülhettünk. Régi, szép idők.

Tommy felhúzta kapucnis pulcsiján a csuklyát. Mintha így nem ismernék meg… Butus. Mondjuk, a semmitől lehet többet ér.

-         Tommy, szerinted észre vesznek majd téged? – suttogtam.

-         Remélem, nem. De van rá esély.

-         Értem.

És ekkor a film elkezdődött. De nem az, amit vetíteni kell, hanem a mi kis filmünk, a saját jelenetünk. Egy – nyilván rajongó – lány beordította, hogy ott ül Tommy Joe Ratliff, és felénk mutatott ujjával. Tommyval egyből hátrafordultunk, a hang irányából rögtön 4-5 ember pattant fel és szaladt le felénk. Tommyra néztem, körülbelül annyit sugallt, hogy ennyi ember még nem gázos. De ekkor a terem másik feléből is felpattant legalább tíz ember, majd még több és már legalább harminc tini szaladt felénk.

-         Fussunk? – kérdeztem.

-         Igen!!

Felpattantunk és a vészkijáraton át kiszaladtunk. Az a harminc rajongó rohant utánunk. Talán gyűlt még hozzájuk ember, vagy csak így egy csomóba gyűlve tűntek sokkal többnek.

Az autóhoz szaladtunk, bepattantunk és elhajtottunk.

-         Huh, ez meleg volt. – jelentettem ki.

-         Igen. Buktuk a mozit. – nézett rám szomorúan – Ne haragudj. Mindig ez történik, ha elvinnék egy lányt egy filmre…

-         Semmi baj. Amúgy mi történt volna, ha nem futunk el és mégis adsz egy-két autogramot?

-         Egy-kettőt? Legalább két tucat csajszi volt ott! És nehogy azt hidd, hogy beérték volna egy aláírással! Közös fénykép és ölelés… annyira nem szeretek ölelkezni.

-         Igazán? – néztem rá kacéran – Bezzeg mást szeretsz…

-         Haha. – vigyorodott el.

Ha celeb lennék, biztos, jól esne, hogy felismerjenek egy tök sötét mozi teremben… és utánam fussanak. Azt hiszem.

3./Ebédnél - Ági szemszöge

Máris eljött az ebédidő? Úr isten, a mai nap ritka gyorsan elrepült! Nem is vettem észre, hogy már ennyi az idő. Egy perc és kicsengetnek. Futhatok Dorothyval az ebédlőbe. Örülök, hogy ő is menzás. Nagyon kedves lány, szerintem lehetünk nagyon jó barátnők akár. Sőt… kicsit talán már most azok vagyunk.
    -   Készen állsz?

    -   Én? Mire? – kérdeztem vissza.

    -   Hát a rohanásra! – nevetett fel Do. Oh, Donak neveztem el. Szerintem cuki becenév.

   -   Jaj, arra bármikor! Tesin nem megy a sprintelés, de ilyenkor nagyon! – kacsintottam rá.
Ő válaszul visszakacsintott.

Erre válaszolva megint rá akartam kacsintani, de megszólalt a csengő és már ott se voltunk a teremben.

-         Fuss, fuss, fuss!!! – ordítottam.

Le a lépcsőn, aztán kanyar és ott vagyunk. Úgy szedtem a lábam, ahogy csak tudtam, de mire betoppantam a menza ajtaján, már legalább húszméteres sor kígyózott. Ne.

Anita lassan döcögve mögénk állt. Kicsit talán dühösnek tűnt, de az is lehet, hogy csak fáradt.

-         Szóval Adam Lambert? – kérdezte Do kacéran – egyik unokatesóm ismeri. – vágott fel vele.

-         Oh, milyen jó neki! – válaszoltam. Aztán folytattam mondandóm – Én is ismerem! Sőt, nagyon jó barátom.

-         Mi?! Ne csináld már!!! Mázlista.

-         Tudom – mondtam szerénykedve. – De mesélj, a te uncsid honnan ismeri?

-         A felesége dolgozott Adammel egyszer. És így ő is megismerte.

-         Ja, szóval idősebb az unokatesód! Azt hittem, veled egyidős. Nem tudom, miért képzelem el mindenki unokatesóját egyidősnek vele. – nevettem – Butaság.

-         Annyira nem az.

Egy pillanatra csend támadt, ez volt az a pillanat, mikor elvettem a tálcám, és elkezdtem rápakolni a kajám. Hm, salátát vagy spagettit egyek? A spagetti erősen veri a salit, attól tartok.

Utánam jött a sorban Do, ő salátát vett. Talán ezért cérnavékony…

Utána következett Anita. Ő is spagettit vett. Nem hiába, az én testvérem. Bár ma nem igazán tűntünk ikreknek. Ő pontosan az ellentétem volt ma. Szinte halottat játszott. Bekapcsolta a zenét, a világot pedig kizárta. Régen én is megcsináltam ezt minden egyes szünetben. Pár percre magába burkolt a zene, nem figyeltem semmi másra. Csak az ütem, a dalszöveg, Adam érzelmes hangja létezett. Ma viszont… valami más volt. Egész nap elő se vettem a mobilom. És nem is szándékoztam. Nagyon jól megvoltam Dorothyval.

Leültem az egyik asztalhoz. Do mellém ült. Fél perccel később odajött Anita.

-         Leülhetek? – kérdezte.

-         Persze! – válaszoltam – Milyen kérdés ez? – értetlenkedtem.

Anita résre nyitotta a száját – a szemem sarkából láttam – de nem tudott válaszolni, mert Do rögtön új témát kezdett.

-         Nem szeretitek a salátát?

-         De. – mondtam röviden – De a spagettit jobban.

-         De a sali egészségesebbnek tűnik. – erősködött Do.

-         Most már nem fogjuk kicserélni. – mondta komoran Anita.

Majdnem megkérdeztem, mi baja van, de inkább majd kettesben hazafelé elbeszélgetünk.

Gyorsan megettük az ennivalót, aztán még a tömeg előtt visszavittük a tálcákat. Kicsengetés után nagyjából két perccel megtelik az ebédlő. Erre rászámolva úgy 20-25 perccel hirtelen a diákok fele visszaviszi a tálcáját. Ez valami rítus, amit a fél suli követ. Erre kifejlesztett taktikám az lett, hogy a tömeg előtt egy perccel visszaviszem a tálcám. Csupán fél órával végzek így hamarabb, haha.

Az ebédlőből kiérvén, Anitához fordultam:

-         Hé, hazafelé megyünk kerülővel? – túl közel lakunk a sulihoz. Muszáj kerülőt tennünk, ha komolyan akarok vele beszélgetni.

-         Ööö, bocs Ági, de Tommyval ma moziba megyünk. És mindjárt itt lesz értem. Szóval, most egyedül mész haza szerintem.

-         Ja, semmi baj. Majd Do elkísér. – válaszoltam lazán.

Anita arckifejezése olyanná változott, mint akit épp most szúrtak szíven. 

2./Szünetben - Anita szemszöge

         - Ági, melléd ülhetek? – kérdezte Dorothy.

         - Persze.

Dorothy az a csaj, aki egy kicsivel később jött az osztályba, már nem is tudom, miért. Mikor belecsöppent a zavaros osztályunk életébe, Ági még nem igazán haverkodott vele… sőt, hónapokkal később sem. De az utóbbi hetekben néha összefutottunk vele és egész jó arcnak tűnik. Talán Ági most nyitott egy új barátra.
Sajnos többet nem hallottam a beszélgetésükből, mert ők két paddal odébb ültek és az iskolában rejtőző diákok hirtelen közénk álltak. Én meg nem vagyok denevér, hogy olyan jól halljak. Haha.
Talán ismerkednek. Talán Ágira rá is férne egy barát, hiszen állandóan együtt lógunk, meg néha nagyon gáz őt úgymond lekoptatni. Amikor Tommyval lennék kettesben és szinte már megkérem Ágit, hogy lépjen le… Ez rossz érzés is egyben.
Áh, sms-em jött! – kapok a zsebemhez. Feloldom a billentyűzáram és… ez Tommy! De édes, rám gondolt. Mit ír? ,,szia édes. Remélem, jól vagy, tudom, hogy ma nehéz napod van, így délután kicsit feloldódhatnál… velem. Csak egy egyszerű mozizásra gondoltam, ha benne vagy, írj, puszi!”

Jézusom, megzabálom!! Mit írjak vissza? Azt, hogy persze, elmegyek, jó lesz és várom. Annyira édes, komolyan mondom, nem tudom, ezt mivel érdemeltem ki. Imádom.
,,Nagyon édes vagy, három körül végzek, gyere a suli elé! Imádlak! L”. Ennyit írtam vissza, többre nem is lett volna időm, mert már csengetnek is. Ahj, kémia jön. Neeee.
Bevánszorog az osztály a tanterembe. Mindenki, még maga a tanár is zombiként szedi lábait. Most az időjárás hozta ezt vagy csak senkinek nincs kedve kémiázni? Az egy dolog, hogy nekem nincs, soha nem is volt, és valami, azt súgja, nem is lesz. De a tanárnak? Khm, na de mégis.

Azért túlságosan nem töröm magam, hogy rájöjjek, vagy megakadályozzam a kis pihenőt kémiaórán. Örülök neki. Végre nyugodtan aludhatok, nem úgy, mint máskor.

A tanárnő arra fogja a gyenge óratartást, hogy fáj a feje és nem érzi magát túl jól. Más szóval csak olvasnunk kell – azaz kéne – a tankönyvből, más dolgunk nincs. Egy-két tanuló olvas, egy-két ember beszélget… és köztük van az én testvérem is. Dorothyval egész órán be nem áll a szájuk. De vajon mi a közös témájuk? Csak nem Adam Lambert?! Vagy Dorothy menő szemüvege? Vagy a fényes haja? Vagy a csipkés szoknyája? Be kell vallanom, nagyon csinos ez a csaj.

Talán nekem se ártana, ha összebarátkoznék vele. Hát oké, akció akkor most indul. Szépen, lassan felállok és odaülök hozzájuk. A tanárnő mindjárt bealszik, észre se fog venni. Vagy lehet, még ébren van, de szerintem le se szarja majd.
gyorsan felállok, halkan odahúzok egy széket és letelepszem hozzájuk.
     -   Sziasztok. – mondom halkan, mosolyogva.

-         Szia! – mondják teljesen egyszerre, vidáman. Aztán egymásra néznek és elröhögik magukat.

-         Min nevettek? – kérdem. Hirtelen úgy érzem magam, mintha én lennék Ági újonnan szerzett ismerőse, és Dorothy lenne az ikertesója.

-         Áh, semmi, csak mindig ugyanazt mondjuk, teljesen ugyanakkor. – magyarázza meg Ági.

-         Ja, értem. Az vicces. Ömm. – nem tudom, hogy folytassam tovább a beszélgetést. Ömm?

Hirtelen mindketten rám néztek, aztán kínos csend következett. Ezek szerint nem csak én vártam az ’ömm’ folytatását, hanem ők is.

1./A suli felé – Anita szemszöge

Március van. A fák kizöldülnek, a rügyek hamarosan kinőnek, és nyílni kezdenek. Egyre melegebb van, langyos szellő simogatja az arcunk, miközben az iskolába tartunk. Ági ma szokatlanul csendes, egy szót sem szólt még. Talán megfázott a tegnap esti programunk miatt, és most fáj a torka.

Vidámparkban voltunk, persze, nem így kettesben, hanem Tommyval és Adam-mel együtt.

Ági elmesélte, hogy karácsonykor megcsókolta Adam. Persze, én ezt tudtam, hiszen az ajtónál megálltam és lestem. De ezt nem árultam el, szóval természetes volt, hogy végighallgattam a tesóm. Szerinte, még maga Adam sem tudja, miért adta azt a csókot. Csak úgy. De Ágit egyszerre járta át a boldogság és a szomorúság is. Örült, hiszen szereti Ad-et, és nem csak, mint egy barátot… De az bántotta, hogy Adam úgy csókolja meg, hogy nem érez iránta semmit, csak barátságot. Nem az, hogy elvárja, hogy szeresse. Hogyan is várhatná el…? Hisz’ Adam meleg! De így… nekem se tűnik túl kósernek a dolog. Na mindegy, ami megtörtént, az megtörtént.  

Úgy tűnt, az én szentestém jobban sikeredett. Tommy egy tűzijátékkal lepett meg, még így két hónappal később se hiszem el! Hány lány kaphat ilyen ajándékot? Azóta még jobban dúl a szerelem, aminek én csak örülni tudok.

Most már tényleg kezd zavarni, hogy a testvérem csak kussol. Még életemben alig volt pár olyan alkalom, hogy lett volna időm vagy nyugtom végiggondolni pár régi eseményt. Ilyet szerintem csak pont Ági csinál.

-         Hé, Glambert. Valami baj van? – álltam meg az út közepén.

-         Mire gondolsz? – fékezett le ő is.

-         Nem tudom, csendes vagy. Hogyhogy most nem jár a szád?

-        Haha. Nem is fog. Fáradt vagyok… - és az utolsó szót már egy nyögésként mondta ki.

-         Figyelj, tudom, hogy van valami…

-         Jó, igen! Bánt, hogy irigy vagyok.

-         Irigy? Kire?

-         Rád! Rátok…

-         Rám?! Mégis miért?

-        Hogy olyan jól megy a kapcsolatotok Tommyval. És persze, örülök neki meg minden, de… ahj. Utálom, hogy nekem egy pasi se jön össze.

-   Ági – fogtam meg a vállát és magam felé fordítottam őt -, majd találsz valakit! Hamarosan. És ő szeretni fog. Nem úgy, mint…

-   Igen. Köszönöm, hogy aggódsz, meg törődsz velem, de azt hiszem, ma inkább egyedül leszek a suliban. Ugye nem baj? – kérdezte.

-         Nem, persze, hogy nem. Azért most még megyünk együtt?

-         Okéjó. De akkor húzzunk bele, mert elkésünk!

Szóval kicsit gyorsabban kapkodtuk a lábunkat, és így éppen csengetésre, de beértünk. A szokásos hétfői órarend már kicsit lelankasztott. Nehezek ilyenkor az órák, főleg kémiából, földrajból… ezeket mindig is utáltam. Ma mégis jól ment minden, és talán pont azért, mert nem beszéltem a padtársammal. Ágival. Egész nap alig szóltunk egymáshoz, minden szünetben zenét hallgattam. Most, az utolsó óra előtt, testvérem mégis megszólalt.

Nem hozzám beszélt.