2./Szünetben - Anita szemszöge

         - Ági, melléd ülhetek? – kérdezte Dorothy.

         - Persze.

Dorothy az a csaj, aki egy kicsivel később jött az osztályba, már nem is tudom, miért. Mikor belecsöppent a zavaros osztályunk életébe, Ági még nem igazán haverkodott vele… sőt, hónapokkal később sem. De az utóbbi hetekben néha összefutottunk vele és egész jó arcnak tűnik. Talán Ági most nyitott egy új barátra.
Sajnos többet nem hallottam a beszélgetésükből, mert ők két paddal odébb ültek és az iskolában rejtőző diákok hirtelen közénk álltak. Én meg nem vagyok denevér, hogy olyan jól halljak. Haha.
Talán ismerkednek. Talán Ágira rá is férne egy barát, hiszen állandóan együtt lógunk, meg néha nagyon gáz őt úgymond lekoptatni. Amikor Tommyval lennék kettesben és szinte már megkérem Ágit, hogy lépjen le… Ez rossz érzés is egyben.
Áh, sms-em jött! – kapok a zsebemhez. Feloldom a billentyűzáram és… ez Tommy! De édes, rám gondolt. Mit ír? ,,szia édes. Remélem, jól vagy, tudom, hogy ma nehéz napod van, így délután kicsit feloldódhatnál… velem. Csak egy egyszerű mozizásra gondoltam, ha benne vagy, írj, puszi!”

Jézusom, megzabálom!! Mit írjak vissza? Azt, hogy persze, elmegyek, jó lesz és várom. Annyira édes, komolyan mondom, nem tudom, ezt mivel érdemeltem ki. Imádom.
,,Nagyon édes vagy, három körül végzek, gyere a suli elé! Imádlak! L”. Ennyit írtam vissza, többre nem is lett volna időm, mert már csengetnek is. Ahj, kémia jön. Neeee.
Bevánszorog az osztály a tanterembe. Mindenki, még maga a tanár is zombiként szedi lábait. Most az időjárás hozta ezt vagy csak senkinek nincs kedve kémiázni? Az egy dolog, hogy nekem nincs, soha nem is volt, és valami, azt súgja, nem is lesz. De a tanárnak? Khm, na de mégis.

Azért túlságosan nem töröm magam, hogy rájöjjek, vagy megakadályozzam a kis pihenőt kémiaórán. Örülök neki. Végre nyugodtan aludhatok, nem úgy, mint máskor.

A tanárnő arra fogja a gyenge óratartást, hogy fáj a feje és nem érzi magát túl jól. Más szóval csak olvasnunk kell – azaz kéne – a tankönyvből, más dolgunk nincs. Egy-két tanuló olvas, egy-két ember beszélget… és köztük van az én testvérem is. Dorothyval egész órán be nem áll a szájuk. De vajon mi a közös témájuk? Csak nem Adam Lambert?! Vagy Dorothy menő szemüvege? Vagy a fényes haja? Vagy a csipkés szoknyája? Be kell vallanom, nagyon csinos ez a csaj.

Talán nekem se ártana, ha összebarátkoznék vele. Hát oké, akció akkor most indul. Szépen, lassan felállok és odaülök hozzájuk. A tanárnő mindjárt bealszik, észre se fog venni. Vagy lehet, még ébren van, de szerintem le se szarja majd.
gyorsan felállok, halkan odahúzok egy széket és letelepszem hozzájuk.
     -   Sziasztok. – mondom halkan, mosolyogva.

-         Szia! – mondják teljesen egyszerre, vidáman. Aztán egymásra néznek és elröhögik magukat.

-         Min nevettek? – kérdem. Hirtelen úgy érzem magam, mintha én lennék Ági újonnan szerzett ismerőse, és Dorothy lenne az ikertesója.

-         Áh, semmi, csak mindig ugyanazt mondjuk, teljesen ugyanakkor. – magyarázza meg Ági.

-         Ja, értem. Az vicces. Ömm. – nem tudom, hogy folytassam tovább a beszélgetést. Ömm?

Hirtelen mindketten rám néztek, aztán kínos csend következett. Ezek szerint nem csak én vártam az ’ömm’ folytatását, hanem ők is.